Fokozatszerzési eljárással kapcsolatos ügyintézés
- 2010-05-27T00:00+01
szerzõ: Bíró Éva Szerzõk listája
kategória: Doktori fokozatszerzési eljárás


ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A FOKOZATSZERZÉSI ELJÁRÁSRÓL

A doktori fokozatot fokozatszerzési eljárás keretében lehet megszerezni. Az eljárásra jelentkezni kell, eljárást indítani  szeptember 1-től május 31-ig lehet.
Az eljárás során a jelentkezés elfogadás
ától számított 6 hónapon belül szigorlatot kell tenni, illetve ugyanezen időponttól számított 2 éven belül be kell nyújtani a doktori értekezést, amelyet - miután a kijelölt bírálók értékelték - nyilvános vitában kell megvédeni. A védés után a következő Kari, majd az Egyetemi Doktori Tanács is jóváhagyja a doktori fokozatot. A védés és az EDT jóváhagyása között 2-3 hónap is eltelhet. Kérésre igazolást állítunk ki a védés eredményéről, a doktori fokozat minősítéséről. A Kari Doktori Tanács lezajlott üléséről információ a "Letöltések" menüpontban található.
Szigorlat és védés esetében a határidő kiszámításánál a júliusi és augusztusi hónapot nem kell figyelembe venni, augusztus az ügyintézés szünetel.
Bármelyik határidő elmulasztása az eljárás megszűnését vonja maga után.

A jelentkezés elfogadásától az Egyetemi Doktori Tanács fokozatot odaítélő ülésének dátumáig a fokozatszerzési eljárásban résztvevő és az egyetem között doktorjelölti jogviszony áll fenn.


A jelentkezés elfogadása a benyújtástól számított 1-2 hónapon belül várható, az erről szóló értesítés kézhezvételét követően kezdődhet a szigorlat szervezése, sikeres szigorlat és két támogató bírálói vélemény birtokában szervezhető a védés.


JELENTKEZÉS

A jelentkezés a jelentkezési lap és a szükséges dokumentumok együttes benyújtását jelenti a kar Tudományszervezési és Egyetemközi Kapcsolatok Osztályára. Ügyintéző: Bíró Éva, félfogadási idő: lásd Munkatársaink menüpont.

Eljárásra jelentkezhet, aki

  • teljes idejű (3 éves) szervezett doktori képzés végeztével abszolutóriumot szerzett,
  • részidejű egyéni doktori képzés végeztével abszolutóriumot szerzett,
  • doktorandusz, a tanulmányi tervében előírt valamennyi óralátogatási kötelezettségét teljesítése után, 30 hónapos tanulmányi idő elteltével.
  • nem vett részt doktori képzésben, a fokozatszerzésre egyénileg készült fel.

Az eljárásra

  • doktori értekezéssel vagy
  • előzetesen témavázlat benyújtásával lehet jelentkezni.

Amennyiben a jelentkező az utóbbi mellett dönt, a jelentkezés elfogadásától számítva két év áll rendelkezésre a doktori értekezés benyújtására. Ezen jogszabályban meghatározott határidő elmulasztása a fokozatszerzési eljárás megszűnését vonja maga után. Egyéni képzési rend szerint folytatott doktori tanulmányok, illetve egyéni felkészülés után a fokozatszerzési eljárásra kizárólag a doktori értekezés benyújtásával lehet  jelentkezni.


BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK

A fokozatszerzési eljárásra jelentkezőnek a Doktori Szabályzatnak a Kari sajátosságokat tartalmazó részében előírt valamennyi dokumentummal rendelkeznie kell.

A doktori fokozatszerzés eljárási díja 150 000.- Ft,  magyar nyelvű eljárás és 150 oldalnál rövidebb doktori értekezés esetén. Angol nyelvű értekezés, ill. eljárás esetén magasabb eljárási díjat kell fizetni.  Díjfizetéssel kapcsolatos további információk


DOKTORI SZIGORLAT


A fokozatszerzési eljárásra történő jelentkezés elfogadásától számított 6 hónapon belül a doktori szigorlatot kell tenni. A doktori szigorlat a doktori fokozat megszerzésére irányuló eljárás része, a doktorjelölt tudományági ismereteinek összefoglaló, áttekintő jellegű számonkérése. A doktori védésre
sikeres szigorlat után kerülhet sor.

A szigorlatot nyilvánosan, bizottság előtt kell letenni, eredményét közvetlenül a szigorlat után ki kell hirdetni. A doktori szigorlatról jegyzőkönyvet kell felvenni. A szigorlat egy fő- és két melléktárgyból álló vizsga. A főtárgyi vizsga időtartama általában egy óra, a melléktárgyaké fél-fél óra.

A doktori szigorlat időpontját annak napja előtt három héttel nyilvánosságra kell hozni, ezért a s
zigorlat helyét és idejéta doktorjelöltnek legkésőbb a szigorlat napja előtt 21 nappal be kell jelentenie a TEO-n személyesen vagy postai úton vagy e-mailben. A szervezéshez mellékelt nyomtatványon a szigorlati vizsgabizottság tagjai aláírásukkal tanusíthatják, hogy részt tudnak venni a vizsgán. A szigorlati bizottság tagjai a nyomtatvány aláírása helyett a szervezesbejgliteo.elte.hu címre küldött e-mailben is nyilatkozhatnak a  részvételről. Útmutató a szervezéshez

A szigorlati vizsgabizottság tagjai ezt követően kapnak hivatalos írásos felkérést a Kari Doktori Tanács elnökétől.


SZIGORLATI TÁRGYAK DOKTORI ISKOLÁNKÉNT

BÍRÁLÁS

A benyújtott értekezések értékelőire és a bírálóbizottságra az illetékes doktori iskola/program tanácsa tesz javaslatot a benyújtástól számított 2 hónapon belül. A javaslat beérkezése és a Kari Doktori Tanács elnökének jóváhagyása után a TEO értesítést küld a jelöltnek a bírálók és a bizottság tagjainak személyéről. Egyidejűleg a dolgozatokat a bírálóknak is elküldi az osztály 2 hónapos bírálási határidővel, melynek szorgalmi időszakra kell esnie. Amikor mindkét elfogadó írásos vélemény megérkezik az osztályra, a jelölt írásos értesítést kap a bírálatokat mellékelve. Ekkor kezdheti meg a jelölt a védés szervezését. A védésnek a bírálatok beérkezésétől számított 2 hónapon belül, de legelőször egy hónap múlva kell megtörténnie.

NYILVÁNOS VITA/VÉDÉS

A doktori értekezést bírálóbizottság előtt, nyilvános vitában kell megvédeni. Védés sikeres szigorlat után, két támogató bírálói vélemény birtokában szervezhető.

A védést a bírálóbizottság elnöke nyitja meg, és bemutatja a bizottságot. Ezt követően a doktorjelöltnek megadja a szót a dolgozat rövid bemutatására 15-25 percben, különös tekintettel az eredmények kiemelésére. A jelölt után a bírálók ismertetik véleményüket, felteszik kérdéseiket. Általában ekkor a bizottság elnöke a nyilvános vitát is megnyitja, azaz a bizottság többi tagja és a jelenlévők is feltehetnek kérdéseket, véleményt mondhatnak. Jellemzően a doktorjelölt a kérdéseket feljegyzi, és akkor válaszol, amikor több hozzászólás nincs. A válaszokkal kapcsolatban a bizottság elnöke a kérdezőktől választ vár, hogy azok elfogadhatók-e.
Amennyiben a vita lezárul a bizottság zárt ülésen értékeli a doktorjelölt védésen nyújtott teljesítményét, majd a végeredményt a bizottság elnöke ismerteti.

A védés időpontját annak napja előtt három héttel nyilvánosságra kell hozni, ezért a doktorjelöltnek a védés dátumát legkésőbb a védés napja előtt 21 nappal be kell jelenteni a TEO-n személyesen vagy postai úton vagy e-mailben. A nyomtatványon a bírálóbizottság tagjai (elnök, titkár, 3 tag, 2 bíráló) és a témavezető aláírásukkal tanusíthatják, hogy részt tudnak venni a védésen. A nyomtatvány aláírása helyett a bizottság tagjai  a szervezesbejgliteo.elte.hu címre küldött e-mailben is nyilatkozhatnak a  részvételről. A védésről maximum egy bíráló és egy tag hiányozhat. Útmutató a szervezéshez

A bírálóbizottság tagjai és a doktori iskola vezetője ezt követően kapnak hivatalos írásos felkérést a Kari Doktori Tanács elnökétől.

A védés után

A védést követően, miután a jegyzőkönyv a TEO-ra megérkezett, kérésre a Kari Doktori Tanács elnöke igazolást ad ki a sikeres védésről. Az igazolás nem helyettesíti az oklevelet, de munkáltatók, pályáztatók általában elfogadják. Amennyiben igazolást kér, kérjük jelezze az ügyintézőnél a példányszám és az igazolás nyelvének (magyar, angol) megadásával.

Sikeres védés után a fokozatszerzési kérelem elöször a Természettudományi Kari Doktori Tanács elé, majd az Egyetemi Doktori Tanács elé kerül. A fokozatszerzésről ez utóbbi dönt. A döntésről, majd az avatásról a Rektori Hivatal Oktatási Igazgatósága küld értesítést levélben.


Tájékoztató a védés utáni eseményekről:


Idegen nyelvű eljárás, dolgozat

A doktori eljárás és a doktori értekezés nyelve magyar, de  az eljárás a doktori iskola tanácsának előzetes jóváhagyásával idegen nyelven is lefolytatható. Idegen nyelven megírt dolgozat, vagy idegen nyelvű eljárás esetén magasabb eljárási díjat kell fizetni. Idegen nyelvű eljárással kapcsolatos további információk


A cikk folytatódik, a további feltételekről, illetve követelményekről, a szigorlat és a védés szervezéséről az alábbi oldalakon olvashat.

PhD felvételi hirdetmény

A kar akkreditált doktori iskolái

Keresés ELTE TTK TEO

ELTE TTK TEO 2006-2009